Üzenet
Üzenem gyerekkorom por-homokos falujának, az útszélen susogó sor-jegenye fáknak, a rajtuk kifosztott szarkafészkeknek, s a süppedő bársony zsombékszőnyegnek: élek!
Üzenem a kiapadt Vizimalomnak, hol gyermekszemeimmel az aprócska snecit is tükörpontynak láttam, s az agyagos, meredek Mélyároknak, mely otthont adott a rőt rókáknak: élek!
Élek a kivágott, több-százados nyárfa már sosem susogó lombkoronájába’, volt-házunk előtt a nem virágzó hársban, s az alkonyban kirajzó cserebogárban.
Üzenem, hogy élek, már csak belőlük élek.
|