Vagyunk Kháron ladikján komor komppolgárok.
Alattunk sötéten fortyogó az Ister.
Bal felől sanda ex-elvtárs figyel ránk,
Jobb felől Big-Mac-kel etet be a miszter.

Megtelt a medence mindenfajta szennyel,
Büdösen böffent ránk a Pannon-tenger.

Egünkre ráborult gyengeségünk árnya.
Új honfoglalás? Bolond, aki várja!
Több, mint nyolcvan éve fénytelenül élünk.
Ahhoz, hogy vakuljunk, nem kell napba néznünk.

És a legnagyobb baj: nem a belvíz, ár,
Vak-süketek harca: átkos belviszály.

Így vagyunk mi Styx vizében komptalan polgárok.
Kiúsznunk nincs part, nem volt, s nem lesz soha.
Föl már nem emelhet, csak mélyébe von le
bölcsőnk és koporsónk, a ránk-vénült Duna.

Jaj, patkányrágta hazánk Jézus-kenyér-teste!
Lesz itt nép utánunk Isten-dicséretre?