Váltott Világ
Hópihe jön; február hű vendége s szól: megfakult, jaj megfakult a sosem-használt nászajándék, ólomkristály váza tükrös vitrinünk hiába-fény-ölén.
S jönnek mások is; a kóbor üstökös. Csóvája, mint elemlámpa fénye… de hiába jön; már csak néhány csillagász tekint föl az égre, mert megfakult, jaj megfakult!
Útszéli gyom vigyorog rám. s szól: poros ruhám levetném, megmutatnám: alatta zöld a kincs; tied lehet és nem érti meg, hogy már nem lehet, mert megfakult, jaj megfakult!
Most annak van igaza akinek eddig nem lehetett. A régi igazság megfakult, már semmisem az, aminek látszik; a Mount -Everest Mariana-árokba hullt, egér a macskával cicázik.
Hidd el, Te drága! Nekem is drága a kő és drága a fény. S hidd el; ha tehetném, ernyedt izmokkal is Napig emelném időbe-kopott harminc évünket, szerte-pofozott szerelmünket, de nem lehet, és értelme sincs hunyt Napba emelni szürke életünket. … mert megfakult, jaj minden megfakult!… Jaj minden megfakult!
Megjegyzés:
Házassági évfordulóra írt, el nem mondott...
|