Ötven
Születésnapomra, fél évszázadomra, utólagos engedéllyel Tőled: Jó… Attila
Mint az Alföld por-homokja; lábom alól szerte fut a laza haza.
Versem korhadt harangláb. S mint aki vészharangot rándít; kongó hordó,
rekedt hanggal ébreszteném társaim. Tán még van remény! (csöröm- pölöm).
De nincs! Elfásult szemeken látom. Már lassan kötelem elen- gedem.
Ha porba hull a szent haza, tudom én; még jó lesz az a két öl kötél.
|