Vajon, találkozott-e Sinka István, József Attilával az életben?
Ennek eldöntéséhez irodalmi, történelmi ismereteim hiányosak. Feltételezem, hogy nem. Pedig nekik, akik oly’ tökéletesen, a gyökerek mélységéig ismerték népüket, találkozni, beszélgetniük kellett volna!

Mert távol lehetett a franzstadti Gát utca és Szabadszállás a Köles-értől, s a Panaszitó-pusztától, de ez a messzeség már régen eltünt, semmivé vált az időben. Az öcsödi kondásfiú és a szalontai Fekete Bojtár azóta már biztosan egybeterelték jószágaikat a közös legelőre. S, hogy véletlen se széledjen szét a nyáj, arra erős garancia a velük lévő Jézus, ki egy személyben pásztor és bárány is.
Magukat magyarnak valló magyarok! Önhitt, vakszívű társaim ezen a földön, kik eszetekre hivatkozva követelitek, hogy˝ jöjjön el az én országom˝, eltorzítva, plagizálva az eredeti Szót, hogy az én országom nem e világból való, gondoljatok csak bele; miféle rosszallást vontok fejetekre!
S elborult tudatú, valóban magyar test-véreim, valljatok hitet!
Hát tényleg csak akkor ismerjük föl az Istent, amikor leghívebb papjaik, írástudóik hiányára kell kegyetlen ráéreznünk? Míg éltek, addig lenéztük, alábecsültük őket, s most, hogy már nincsenek köztünk, akkor kell, hogy némán vádló igazságuk fölriasszon? Amennyiben így van, akkor az igazság valóban Odaát van! Ott, a rég-álmokban, amik nem is álmok, s a halálban, mely biztosan nem az elmúlás, a nem-lét dimenziója. Mint, ahogy a tudós tudása sem múlandó annak halála után, úgy élnek velünk ők.
˝Magatokban keressétek az Istent˝ – mondta Jézus, jól tudva, nem lehetetlenre bíztat minket. De akkor miért nem keressük, miért is nem találjuk meg? Mert a tál lencsével telerakott has telítettsége, s a kikönyökölt, munka nélkül is jól jövedelmező állás, vagy az évenként lecserélt luxusautó és a kacsalábú-palota elérésének vágya, Istent belőlünk végleg kiszorította?
Bizony mondom!: Sinka István a dermesztő téli pusztán, a, még gőzölgő ganéjban állva, közelebb volt hozzá, mint ma mi vagyunk! S József Attila Szabadszállásról hazajövet, mikor a ˝Mamának˝ csirkét hozott, a vonat tetején meglapulva is boldogabb volt, mint mi márkás kocsijainkban, mert ő gyermeki szeretettel, tiszta szívvel csupán csak adni akart. Hol vagyunk mi már ettől, az egyszerű szót sem igénylő önzetlen szeretettől? Hihetetlen-messze! Mi már csak kapni akarunk!
Kitől? Akiben nem is hiszünk? És mi végre?
… Üresek vagyunk… megmérettettünk, s könnyűnek találtattunk…
Nagyon igaz: ha szeretet nincs bennünk, bizony, semmik vagyunk