Bencze Bertalan írásai

Menü

Nyitólap

Vendégkönyv
/Olvasók írták/

 

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
látogatók száma
Indulás: 2007-03-21
 
Rövid elmélkedések
Rövid elmélkedések : Pásztorok, nyáj nélkül

Pásztorok, nyáj nélkül


Vajon, találkozott-e Sinka István, József Attilával az életben?
Ennek eldöntéséhez irodalmi, történelmi ismereteim hiányosak. Feltételezem, hogy nem. Pedig nekik, akik oly’ tökéletesen, a gyökerek mélységéig ismerték népüket, találkozni, beszélgetniük kellett volna!

Mert távol lehetett a franzstadti Gát utca és Szabadszállás a Köles-értől, s a Panaszitó-pusztától, de ez a messzeség már régen eltünt, semmivé vált az időben. Az öcsödi kondásfiú és a szalontai Fekete Bojtár azóta már biztosan egybeterelték jószágaikat a közös legelőre. S, hogy véletlen se széledjen szét a nyáj, arra erős garancia a velük lévő Jézus, ki egy személyben pásztor és bárány is.
Magukat magyarnak valló magyarok! Önhitt, vakszívű társaim ezen a földön, kik eszetekre hivatkozva követelitek, hogy˝ jöjjön el az én országom˝, eltorzítva, plagizálva az eredeti Szót, hogy az én országom nem e világból való, gondoljatok csak bele; miféle rosszallást vontok fejetekre!
S elborult tudatú, valóban magyar test-véreim, valljatok hitet!
Hát tényleg csak akkor ismerjük föl az Istent, amikor leghívebb papjaik, írástudóik hiányára kell kegyetlen ráéreznünk? Míg éltek, addig lenéztük, alábecsültük őket, s most, hogy már nincsenek köztünk, akkor kell, hogy némán vádló igazságuk fölriasszon? Amennyiben így van, akkor az igazság valóban Odaát van! Ott, a rég-álmokban, amik nem is álmok, s a halálban, mely biztosan nem az elmúlás, a nem-lét dimenziója. Mint, ahogy a tudós tudása sem múlandó annak halála után, úgy élnek velünk ők.
˝Magatokban keressétek az Istent˝ – mondta Jézus, jól tudva, nem lehetetlenre bíztat minket. De akkor miért nem keressük, miért is nem találjuk meg? Mert a tál lencsével telerakott has telítettsége, s a kikönyökölt, munka nélkül is jól jövedelmező állás, vagy az évenként lecserélt luxusautó és a kacsalábú-palota elérésének vágya, Istent belőlünk végleg kiszorította?
Bizony mondom!: Sinka István a dermesztő téli pusztán, a, még gőzölgő ganéjban állva, közelebb volt hozzá, mint ma mi vagyunk! S József Attila Szabadszállásról hazajövet, mikor a ˝Mamának˝ csirkét hozott, a vonat tetején meglapulva is boldogabb volt, mint mi márkás kocsijainkban, mert ő gyermeki szeretettel, tiszta szívvel csupán csak adni akart. Hol vagyunk mi már ettől, az egyszerű szót sem igénylő önzetlen szeretettől? Hihetetlen-messze! Mi már csak kapni akarunk!
Kitől? Akiben nem is hiszünk? És mi végre?
… Üresek vagyunk… megmérettettünk, s könnyűnek találtattunk…
Nagyon igaz: ha szeretet nincs bennünk, bizony, semmik vagyunk

 

Írásaim

Gondolatok

Szerelem

Hit/vallás

Csapongók

Emlékezések

Somolygók

 

Ajánlott oldalak

Marianna versei

Verslap

Magyar tájakon

 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon