A vonatra váró…
… hajnali ember, a megfontolt, utazás-kész vénülő férfi, érzi az ébredő Várost és beleborzong, látván: semmi köze az induló naphoz… A felvillódzó, tél-hideg, s hangtalan is kongó fény-reklámok az élettől elijesztik. ˝Hol vagyok én?˝ – kérdi magától – ˝itt e világon, így semmiképp!˝ Ez a föld nem lehet, szívében megfogant, s kínokkal kihordott álom-világa. Mégis! Hol van ő akkor az Isten Igazából?! Vállrándító válasza, ösztönös-ennyi: Úton, Időben. Célt nem is vár már. … S lassan elindul, vonatra szállván…
|