Egyszerű szobában ülök, szerény, de tiszta heverő-sarkon. Úgy, mintha itt sem lennék, mégis mindent látva azon az örök homályon át, ami mindig is szemem előtt volt, s amely engedett láttatni, de mindent csak homályosan; erős, kiélezett kontúrjaiban sohasem. Részben jó is ez így, más szempontból mégsem megfelelő. Körülöttem mosolygó, nevető arcok. Bár a homály miatt lehet ez erőltetett is. Végül is a kivillanó, kacagó fogsor mennyiben különbözik a haragos farkas-vicsorítástól?
Nos, próbáljunk meg más alapból kiindulni. Hallgassuk meg az elhangzó szavakat: ezeknek finoman összetett keveredését… Sokan vagyunk; így könnyebben letisztul az átlag. Túl sokat hallom, s többektől, hogy örülnek nekem, amiért váratlanul idecsöppentem.
Ez természetellenes. Talán én szabadkoztam túlságosan sokat? Túlzottan is elmarasztaltam volna magamat, amiért önhibámon kívül becsöppentem ide? De hát oly’ régóta voltam már úton! Meg kellett pihennem ezen az egyszerű heverő-sarkon, mint tenger felett elfáradt fecskének, a végre-meglelt hajókorláton.
Tehát a szavak ködben állnak. Nem tudhatnak megbízható eredményt mutatni jelenlétem értékeléséről. Végső vizsgára megmaradt a jelenlévő emberek szeme. A szemekből felém küldött lelkek üzenete.
Nocsak! Most mintha meglepődtek volna, amint fölvetettem fejem, s tekintetem kutatva körbe jár. Vagy csak én látom így? A hangok mindenesetre lecsöndesedtek, szinte megtorpantak. Nos, ez lehet kíváncsi várakozás, de lehet óvatos hátrahúzódás, hirtelen megtorpanás is: hátha felfedeztem valamit; kicsi fals hangot egy szimfóniában. Idegenségemből adódóan én ez utóbbira gondoltam.
De már lássuk külön-külön a szemek gazdáit!
Harminc év körüli férfi-szempár. Nem teljesen józan, de még ítélő- és ítéletképes. Vajon teljesen tisztán, minden szesz hatása nélkül is így nevetnének rám ezek a szemek? Nyilvánvalóan nem, de most az eldönthetetlen, hogy mennyit túloz az ital hatása. Viszonyítási alapom nincs, hiszen teljesen tisztán még nem láttam e tükröket. Mindenesetre annyi különbséget mégis észrevehettem, hogy tágabbak a szembogarak, ha italt tölt, vagy máshoz beszél, mint amikor hozzám szól, rám figyel. A beszűkült szemrés a bizalmatlanság, a távolságtartó viselkedés elárulója lehet. Viszont azt sem szabad elfelejtenem, hogy én itt egy, ( bár közös nyelvet beszélünk) senki által nem ismert, el nem várt idegen vagyok, s ezen az alapon hogyan is várhatnék el teljes őszinteséget, bizalmat tőle? Talán, mert bemutatkozásunkkor barátkozási szándékkal szavaiban, ezt adta tudtomra?
Igen, mert szavakban így mondta! Barátságát, vendégszeretetét felkínálva, tőlem cserébe teljes őszinteségemet, nyitottságomat kérte! S ennek tudatában joggal elvárhatom, sőt követelhetem is! Itt, ezen a helyen elfoglalt pozíciómat csak a kinyilvánított őszinte két oldalú baráti szándék stabilizálhatja.
De lépjünk tovább! Most a férfi feleségének hozzám való viszonyát helyezzük tiszta megvilágításba!
Azonnal látszik: tökéletes háziasszony. Családjáért, vendégeiért mindent megtenne. Gyermekeit is úgy nevelte, hogy a betérő vándor szent a háznál. Ez kicsit elszomorít. Én csupán vendég szerettem volna itt rövid ideig lenni, nem egy szent, körülvéve kiszolgáló angyalokkal. Most pedig ez van: gyerekei parancsát lesik, mit tegyenek, mit hozzanak az asztalra. Ő ül. Fáradt és beteg. Szava, férje szava, de a szeme már mást beszél. A férj kivételével az egész családnak ilyen szeme van. Minden belefér. Szép, egészséges nagy barna szemek. A szeme-fehérje tiszta-hatalmas. S így könnyű a beletekintés. És itt már meglátom, amitől tudat alatt rettegtem; ami gyanúmat alátámasztja. A szem beszéde nincs szinkronban szavaival!
És már kényelmetlen is az egyszerű heverő, s megszólal az örök hang bennem: ˝Állj fel, s indulj tovább!˝ És most ezt mégsem tudom megtenni; túlságosan fáradt vagyok. Szárnyaim még nem pihentek eleget. Várok valami langyos déli szélre, ami megkönnyítené felrebbenésemet. És iszom és iszom, de már csak fásultan. Hisz innentől már nincs értelme semminek. A ház ura most észrevette megváltozott hangulatomat. (Én bolond! Láthatóan reagáltam a felismerésre!)
S szólt legkisebb lányának: ˝Fogytán a bor, hamar szaladj le a pincébe! Hozzál a vendégünknek még egy üveggel!˝ S Ő máris pattan, fut és hozza az italt. Miközben elém helyezi; igézőn, hosszan szemembe néz…