Talán
Talán egyszer csak feleszmélsz mégis. Meglehet: esküvőnk napján, hisz olyan szép a vendégsereg! Mindenki boldogan nevet, s feszítget alkalmi szokatlan-új ruhában. És ki addig zordan nézett rám, majd vállam veregeti… Igen! Talán lakodalmunk napján, mikor mindenki vidámnak tűnik; láthatóbbá válik boldogtalanságom.
Talán egyszer csak rádöbbensz mégis, ha, végre-megszületett gyermekünk kacagva, prüszkölve fürdetem, s bortalan ajkamról józan nóta indul (A becsukott szemekkel halállal szembenézés) akkor megkérlek: hajolj le hozzám, s csókolj meg, ahogyan anyám szokott, mikor még kicsi, tudatlan ember voltam.
Talán egyszer csak megértesz mégis. Ha fejfámra támaszkodsz, parányi anyóka, s magad elé motyogsz, babrálva virágaimon s a síröntözés árát akkor is befizeted mikor arra már semmi szükség. mikor már régen azzá váltam, ami mindig is voltam: semmiség… semmiséged
|