El!-dorádó
Egyre kevesebb melegséget érzek. Egyre lazábban köt a társaság. Egyedül vagyok… rá bólint volt-hársfám. Varjú köhög, belőlem kiszállván.
Meg-nem-értés? Mellőzés? Ó, dehogy! Csak jég-szavak; Kedv-sziklámról, olvadt-gleccser Vízeséseim omlanak.
Régen még hallottam halk neszezést egy messze-őserdőben, hol aranyat ástam barátaimmal, és találtunk is bőven.
Most egy régi versem rossz töredéke lidércként villan fel bennem: ˝Elmennék, ha halál hívna…˝, így írtam, de már meghalni sincs kedvem.
Már ha jövök is; csak mintha mennék. Fáj egy simító kéz hiánya falba-vert, drága homlokomon. De nincs mit tenni, minden hiába.
|