Metamorfózis
Már régen nem az oroszlánt csodálom távol áll tőlem erőszakossága Kedvesebb nekem a Balaton-part sekély vizében napra-fénylő gyöngy-kavics. Testet benne ölt a változatlan lét, nyugalma adja benső békességem.
Ebben a zárt, fordított világban (hol minden őz után oson egy róka, hogy alkalom adtán orvul elrabolja) én nem tudhatom otthon magam.
Már megroppan bennem, mi váram volt egykor; ül az időben a rommá lőtt gyermekkor.
S régen nem mondhatom: Út-szélen virágzó gyomok egyszerűségében én is ott ragyogok.
Egy régi kép előttem; kertünkben könnyeim peregnek, míg lábamhoz gurulnak bíbor manna-eprek.
Már ősz cserefám ölelem; reménnyel tölt fel: Vele eggyé válok az átkaroló csönddel.
|