Elszabadult jambusok
Könnyű lélekkel, megnyugodva nem költözhetünk mi még. Dologra föl, jó társaim, mert munkánk számtalan! Seprővel, porszívóval nézzük át a szőnyegünk, meglásd lesz ott mocsok, s nem is kevés! Te, hű barát! Gondot neked az ablakok jelentsenek! Lassan, komótosan tedd immár láthatóvá hős-múltunkra visszanéző, s jövőnkre is figyelni kész üvegjeink! S te harmadik! Festékedet hamar! A falat fessed át! Színezzed égszínkékre! Bár ezt ne tedd, hiszen amit mi alkotunk, az új lakók szemében barbarizmus csak. Így hát a fal legyen fehér! Ó, ártatlan-fehér! Felülre vékony csíkokat, vér-meggy-pirossal húzzatok, s a tisztán, zölden-fekvő szőnyegünk az összhatást fenséggel adja meg! Hát ennyi volt, barátaim; s máris újra régi fényben áll imádott otthonunk. Jöhet az új lakó, hibákat nem találhat! … Munkásaim most meglepődve néznek vissza rám. Ha már itt végre, nagy sokára rend honol, s minden sarok felöl a tiszta Isten tündököl: ész-vesztett vad-bolond, ki egy ilyen csodás lakást eltékozol! Ingatlanunk ingathatatlan.
|