Ostorozó
Beszéltem régen, megfontolt szavakkal, komor ecsettel vázolva jövőnket. Hebrencs legyintés, lenéző mosoly volt a bolondnak kijáró válasz.
Már nem kérem, mi jussom; szeressetek, s nem bánom, ha csördítvén ostorom az visszacsap rám; csak ébredjetek!
S ha másként nem megy; legyek akár alvó fülekben őrjítő bogár, derekatok alatt száz-szög királydinnye, bőr alá bebúvó, viszkettető atka csak térjetek már végre újra öntudatra!
Csikósok! Míg alszotok, lopják a gyönyörű ménest, fejetek alól a szikes legelőt is!
Magyarul szólok; mégsem kell, hogy értsetek, ám ha bontja bódult álmotok szúnyog-zeném: már elértem célomat. Ha fölébredtetek, le is csaphattok.
|