Tél
Mint gondos kertész, fáinak nem termő ágait, Már lemetszem én is rég-meddő vágyaim.
Ketrecben élek. Miért is lennének szárnyaló álmaim? Szél szárnyára bízom lagúnát nem lelt evezőtollaim.
Engem nem vártak: azúr ég, gyümölcsös ligetek, csak szürkén rongyolt egek, ködös-ólmos hegyek.
Nem nekem pengett Kalliopé varázshangú lantja, S Pegazus másokkal szállt a Parnasszusra.
Bár volt múzsám, de néma, csóknélküli múzsa. Csak annyit ért, mint vaknak az illattalan rózsa.
És bennem is volt hiba, mit akartam, azt is félve, mint a vének, akik már nyáron készülnek a télre.
Hűvösödik. Férges fám gallyait tisztító szél cibálja. S lassan megjön a hó is. Álmaim elfödi, vágyaimat betakarja…
|