A Rétről
Nagyon közel jár körülöttem a szél. Lehajol hozzám, körbenyaldos. Réten állok, de rétem nem tisztás; csak Rét és semmi más. Fű és szél. Tulajdonképpen mindent látok. Nagyon fájna, ha a távolban fölbukkanna valaki. Jó így: nem szeretve - nem gyűlölve. Szomorú vagyok és boldog. Nem a mezei nyúl otthonossága enyém, mely aggódva fülel, s pillanatonként körbe les. Nem. Én a Réten biztos lábbal járok. Határozottan lépek, akár szaladhatok is bármely irányba, nem kell attól félnem, hogy véletlen befutok sötét erdőbe, vagy házak közé, hideg utcákba. Éveim, s az állandóan jelenlévő szél megtanítottak: soha semmiben nem botolhatok meg, senkiben nem akadhatok el. … Aki így él, s ennyi ideig, már el sem tudja képzelni, hogy egykor voltak álmai, kedves elgondolásai jövendő életéről.
|