Egy újgazdaghoz
Orrod fennen hordod, önhitten feszítsz ma csillogó köveken, mit összehordtál hegynek. Ám csalfa érzékeid bárhogy hitegetnek; e szánalmas kőkupac mégsem Csomolungma.
S hát nem fogsz te mindennap szőlőt reggelizni. Ideje jő a kiszáradt kenyérnek! Akkor majd meglátod, hova is jutottál, ha gyémántos ördögök többé nem kísértnek.
Ha kívánod, ha nem: változni fog sorsod és éppen az tör majd orrod alá borsot, aki barátilag most vállon vereget.
Ám az eszméléshez, ha számodra ez kell, érezd bár ólomnak, a kereszted vedd fel; vele a küzdelem, nyitja fel csak szemed.
|