Mire bátyám hajóra szállhatott,
az már nem az a hajó volt,
mit évekig tervezett
Hamissá vált a tervezet.
Rideg élet másította meg.

Gyémánt vitorlás, ötárbocos szkúner!
Miféle Atlantisz zátonyán csücsülsz?
Fölszúrva ég és föld közé
milyen gombostű rögzített?
S lyukas oldaladon
elnézőn mért nevetnek
mély-tenger-égi delfinek?

Talán, mert volt idő, szabad kamaszkor,
amikor minden elképzelhető volt?

És látom bátyámat
arcán Dél-tenger nap-pirosával,
amint kalóz foga érett gyümölcsbe harap,
s látom matrózként a hágcsóra mászni;
az árbockosárig az utat fütyölve teszi meg.

… Testvérem rég leszállt hajójáról.
Arca szürke a gondtól.
Csak dohány és kávé
maradt az Újvilágból.

Visszeres lábai láttán
negyven éves marógép röhög.
Hajója nincsen?
Lakása sincsen.

Mégis az a hajó,
mi testet nem ölthetett,
lesz majd végső háza.
Kereszt-tatján ott áll az Ég Gondolása,
ki a szél-sem-csípte, borzolatlan vizen is
a létező álmok öblébe visz