Reménnyel hittem ifjú éveimben:
tudás által lesz tisztán láthatóvá
a már gyermekcipőben is gyönyörű világ.
Ma sarki szélként dermeszti szárnyam
a felismerés; távolabb került
mit egykor magamhoz közeledni láttam.

Már túl a negyvenen,
a hét évenként haló sejtek
hatszoros kínjával szívemben
kiáltanak égre bennem
a pisla-zsarátnok vágyak:
fiatalon küzdve,
dalba kapaszkodva
mit is akartam?
Az életet miként is gondoltam el?

És mi valósult meg?

A háztól eltekergő
réten hanyatt fekvő
gondtalan fiú
-ha takarta is egét
habcsókos felhő-
még nappal is látta csillagait.
A létező világ láttatta jeleit.
Benne volt a libbenő levélben,
egy szellő érintésben
Atyja ismerős keze.
Természetes volt: bárhol jár, otthon van.
Ha akar; elveszhet boldogan.
Minden pillanatban
valahol mindig megvan.

Ma a férfi
több-záras lakótelepi ajtaján
a leső-lyukon ki-kikukucskál.
Kivülről várja, mi benne volt látható,
mert elfeledte, hogy ő a látogató.

Megjegyzés:
"Jövevény vagyok e földön...
...(Zsoltárok könyve 119:19.)