Brumi II.
Őszutó. Este hat óra. Még nem is olyan régen ilyentájt csörrent rám a telefon. Már nem ijeszt meg többet, nem veri föl a csöndet, csörgését nem hallhatom.
Bátyám! Anyánk is meghalt. De játékmackódat nem tudom kidobni. Már hozzá is kötődik, (kezének érintése rajta). S ha én is elmennék? Lesz, aki utánam még Brumit magához fogadja?
Fiókból fiókba teszem… szemem elől rejteném, dugnám, de nincs a lakásban olyan hely, hol lelkemmel látni ne tudnám.
Negyed hét. S én kábán belátom; a csörgést, nincs miért tovább várnom. … s szomorú szikra parázslik fel, - búcsúzó mécses - negyven-valahányadik cigarettámon
|