|
Kérlelő
Csak egy pillanatra várj még,
mielőtt szemed őszi pillantásba válnék!
Csak egy röpke pillanat,
amely úgyis elszalad,
már csak annyit adj nekem,
mielőtt alkonyul kék egem:
hadd emlékezzelek!
Leomló hajad hadd érezzem át,
moccanó melled domb-vonulatát;
kicsit még hagyd, hogy akarhassalak!
Lásd, a pillanat múlik,
életünk eltűnik.
Minden apró szép
hamar tova lép,
s megfagyunk mindketten
e béna szerelemben.
El sem mondhatjuk, hogy voltunk.
Csontjaink nem fognak beszélni helyettünk.
Senki sem ért meg minket a síron túl,
senki sem fog állni sohasem mellettünk.
A földön a forma, talpunk formája
idővel elsimul, semmibe jut.
A porból a nyomunk, szerelmünk nyoma
a Szélrózsa minden irányába fut.
Ki fogja mondani: valaha szerettünk?
Ki lesz, ki hazudja: a sors szállt szembe velünk?
Senki! Gyávának fognak nevezni,
mert nem mertünk szeretni.
… Csak egy pillanatra várj még,
mielőtt szemem őszi pillantásra válnék;
Szeressünk!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
