Uram, engedd még szebb világod is látnom!
A szívem mélyéig tekintenem.
Itt kinn hideg van, s én pokolian fázom.
Tápláló tüzedet nem ismerem.

Föld-ragaszkodásom dermedt-görcsbe rándult
Vagyok, ki átkos testbe öltözött,
Pangó ürességem a lelkembe fásult.
Már lógok csak eged, s földed között.

Mi légyen hát Uram, jó szándékod vélem?
bárhogyan döntesz is; elfogadom,
csak tovább már ne hagyj szeretetlenségben!

Most vak-sötétben tapogatom hűlt helyed
magamban, hol jártál már egykoron.
Jó az irány? Segíts hát! Nyújtsd felém kezed!