Tavaszi Napfohász
Széttárt karokkal fogadlak magamba Nap! Általad élek, nem lehet nálad hatalmasabb! Az Isten vagy te: az Isten ragyogó szeme Fénnyé kell válnom, hogy láthassak lényegedbe.
Ó, beszéltem én régen telehold-fényes, ezüst éjszakákról, Sötétben hozzám bújó, örök életű, s szerelmű társról, Most látom csak, mennyire vak voltam.
Atón! Legyed szememre szállt. Egy csepp sugár, reménysugár! Ó jaj!- nyög, kinek vétkére most vetül a fény. Ó be szép!- csodálja ki nyitott szívvel sosem látta még.
… Ki hitte volna, mit takar a Napkorong? Hogy tiszta fénye tiszta fényt fed el.
|