Hitetlenül
Próbálj megérteni, ha csókom nem hevít: letűnő Nap teríti lángfoszlányait Ágyunk, ha éj-hűvös; világunktól rideg lázam is dermedő, mint itt mindenkinek. Kimondani is fáj, de érc-kemények már az emberi szívek.
Hiába mondanám: másként is élhetünk, az Ősidők során ez megtörtént velünk. A szarka tőlünk csórta tarka tollait, lábunkhoz vad folyó terelte habjait. Ma már csak álmodunk arról, hogy van honunk, mely minket boldogít.
Ha látod, szenvedek; már értheted mi bánt: naponta meggyalázzuk, öljük a Királyt. Fejed fölött a régi ég már nem tied. Ne várj csodát, ha Isten létét sem hiszed. Fázol… Fogad vacog. Leheld kihűlt Napod. Kereszted így vigyed.
|