A Szőlő Ura
Szőlőnk Ura hosszú idő után a termést fölbecsülni szolgáját küldte ránk. Szitok szavakkal fogadtuk, s gúnyos röhej ült szájunk szegletén. Agyaggöröngyökkel dobálva, szőlőkarókkal ütlegelve messze űztük őt.
Az ügy kevés időre elcsitult. Gondozván kertünk önmagunknak, csendben peregtek napjaink. Ha vámszedő jött, -egy közülünk- részét cinkos vigyorral adtuk át. Őt jól ismertük, s bár nem szerettük, mi tűztük rá jelvényeit. A láthatatlan Úr kezétől nem félt senkisem.
Végül a fürt beérett, s mi önfeledten, szőlőhegyünkön dáridózva dícsértük két kezünk hatalmát. Ekkor a Messzi Úr a számadást rendezni el, egy-szem fiát körünkbe küldte. Ó, szép ifjú volt ő! Szívében szeretet, s mit mondott: színigaz szavakból állt, de szerződés-szegésünkről beszélt, s ez minket már végképp fölingerelt. … az Út melletti ácsolt fára felszögeztük őt.
… Házunk ma már mocskos lebuj. Őz-kedves lányaink pénzünkért szelídek. Hiába nézünk fölfelé; szemünket füst kaparja. Szomjas torkunk ócska csiger marja. A Senki Földjén álló tőke-sor között csupán a bősz szél hujjogat. Önhittségünk ˝ jutalma˝ csak ennyi: halálunknál nem lesz velünk senki. Szőlőnk Ura majd hantunknál megáll Mi akartuk így, Ő nem támaszt fel már.
|