Tárva a templom ajtaja
Szűz Mária néz ki rajta,
s látja, hogy egy keresztalja
a Székely Himnuszt dalolva
zászlaját harmadszor hajtja.
Búcsúzik már Csíkdánfalva
kicsíny zarándok csapatja.
Zeng a rezesbanda hangja.

Tán lennének, kik jobban játsznák,
műértően cifrázgatnák,
de a szívbe ez váj bele,
ki csak hallja; könnyes szeme,
mert egy földreszállott angyal
áll középen a csoportban
és az Isten áldásával
ő vezényel hó-szárnyával.

S lám a fakult rézhangszerek
Szentlélekben megfürdenek
s -ki látott még ennél szebbet?-
aranyszínben felfénylenek.
Az egyszerű, vén legények,
mint a született művészek
oly´ átéléssel zenélnek.
Istenhez szól ez az ének.

S zúg a Székely Himnusz, árad!
Értse Brassó, tudja Várad:
hiába tünt annyi század,
ugyanaz a régi bánat
gőrbíti a székely hátat:
annak ültet diófákat,
aki léte ellen támad,
rég nem ura hazájának

… Már csendet int az angyal szárnya,
keservét a szív bezárja.
A dánfalvi keresztalja
nagy-sóhajtva utoljára
betekint még Máriára.
Szemükben ígéret lángja:
jövő évben Pünkösd napja
Csíkdánfalvát itt találja.

Megjegyzés: Csíksomlyó, 2002. Pünkösd