Anna, utolsó…
Undorító, bús magány. Le kéne vetkőzni már. Talán, ha egy sört iszok, annyira nem búsulok. Avagy egy-két lenge lány?… De nem lehet; ő hűen vár! Zárkózottan éldegél, s emlékem csak benne él…
Ó, milyen bolond vagyok! Egy vonatra fölkapok. Kiutazok, s meglesem: Miként búsul kedvesem.
A hirtelen jött gondolat Rajtam, tűként átszalad Meg kell néznem Pancsikát! s eloszlatni magányát.
Gyerünk! Robogj hát gyorsvonat! Füstöljetek el bakterházak! Elég volt a rút magányból, Édes az érzés: valahol várnak.
Kutya-bajom sincs, a szívem se fáj már.
De jó képzelni; Anna még vár rám…
|