Epilóg:

˝Botránkozó emberek!
Meg ne ütközzetek!
Másként beszélnétek,
ha Annát ismernétek.˝


Eddig dolgaim utasítanak;
ha dolgozom, sóhajtanom kell!
Zavartan köhintek: jobb volna menni… el
a lassan mászó őszi fellegekkel.

Anna! Számban a neved: nyögés!
Meg nem alázkodó könyörgés;
boldog, jajj, hadd legyek!

Rám néznek szürkén-sehogyan
- szemüktől lábam is megroggyan -

a budai hegyek.

Micsoda test! Zúgja minden pórusom,
s fáradt kedvem búsan meghajul,
Anna bukkan fel, két fedetlen melle,
s bolond vérem izzón lángra gyúl.

Mit mondjak? Nem érthetitek; szeretem!
Kezemen-szívemen fölétek emelem;
a kurva Anna szentebb nálatok!

Voltam nála, átölelt.
Parázs testén fölemelt;

Álmaimba láthatok.