Gyermekszerelem
"Már lassan negyven év megfojtó ködéből
suttog felém a gyermekszerelem"
Rágtam ajkam remegve érted már nem tudom mért, te még tán érted az éjbe suhant gyermek-meséket az ős-mondát a tiszta lányról, ki arany rokkán álmokat fon, s még látsz képet a királyfiról ki fehér lován feléd közeleg s aki szemedben csak én lehetek…
… De életfonalam csak zordon rengeteg városok füstjébe vezetett. (Meglelhette párját a hős Thészeusz; engem nem várt más, csak Minotaurusz.)
Már lassan negyven év megfojtó ködéből suttog felém a gyermekszerelem édeni emléke, zaklatva főnix-mesékkel. S mert nagyobb boldogság azóta sem ért el; csoda, ha őrültként ma is ezt keresem?
Ám csodák nincsenek. El kell feledni. De akkor mért jelentkezel, miért kopogtatsz kamasz kezeddel tokosodott agyam falán ártatlan szerelmem: Gyönyörű Császár Erzsi, Te álmok selymébe öltözött leány?!
S mért van, hogy éjente, forogva az ágyon az óraütésben is szavaidat hallom: "Ígérem én; egy holdas reggelen két ujjal lefogott szemedben meglátogatlak, s tudni fogod: immár örökké tiéd vagyok."
|