Valahol mindenkinek él egy Anikója
kiről csak ritkán, vagy sohasem beszél.
Oly valószerűtlen, mint a télen-látott gólya,
hogy szemmel megláthassuk, nincs is rá esély.

Föld-mosdató eső után, száz-szín szivárványban
csodálkozhat rá, ki lelkével kereste.
S halántékán ha ér dobol; rég-feledt sámándal,
már érzi érzi megtalálta, csak övé szerelme.

De lábát lejárhatja, ki csak testére vágyik.
Megsáppad a kínban, mert nem viheti ágyig;
csak lelke egyesülhet tiszta szerelmével.

Hasonlítsam? Havasi tisztás dús tölgyfája ő,
melynek tövében varázsfű, s bódító gomba nő,
és éjjel turul fészkel lombja ébenében.