Zárszó
"Lebbenő haj déli szél vízében,
mély-sötét fátyol, éj-színű ében,
eltemetlek lassan…"
Elmehetsz elvetélt álmaimból. Kiéghetsz kihűlő lázaimból; Unott lámpakörte. Tűzhányó szemed már gyenge mécses, Gyönyörű tested kétesen ékes. Enyém! Te? Örökre?
Lebbenő haj déli szél vízében, mély-sötét fátyol, éj-színű ében, eltemetlek lassan… Megriadó csend halk nesze rajtam. Hazug szavaid sarokba hánytam, s társamra találtam!
Fodrozódó vadvízen árnyképed, Hidd el, kedves, immár semmivé lett; elfújta egy szellő. S már tűnj te is! Hiszen más te sem vagy, csak amit álmában lát meg az agy; Reggel feledhető…
|