Kilátástalan
"Annyira céltalan, bizonytalan minden.
Annyira egyedül vagyok."
Láz-lapok III.
A kórház-ablak rácsán ül És kitekint a bánat. Nem a gyógyulás reménytelensége; Magányom remegteti a házat.
Annyira céltalan, bizonytalan minden. Annyira egyedül vagyok. Közömbössé vált felém, s idegen Lett az élet, pedig még élni akarok.
Az ablakrácsra most hópihe települ. Jelezve: ˝kint˝ is hideg és fagy van, S hogy el kell fogadnom, mit sorsom szánt szerepül.
De megtettem ezt már régen, fejben, agyban, S látod, Uram?: Szívem mégis békétlen. Engedj még kicsit, szerelmemmel élnem!
|