Kóborló
"Végül is még csak ötven éve várom,
Hogy mellette még valaki rám találjon,
S az a valaki, tán ma érkezik el."
Hozzám-vénült barátom, a magány, Ez a loncsos bundájú eb Ma is lábamhoz dörgölődzött, Jelezve; velem van. Simogassam meg.
S versre buzdított. S arra, hogy sose adjam fel! Végül is még csak ötven éve várom, Hogy mellette még valaki rám találjon, S az a valaki, tán ma érkezik el.
Barátom! Bogáncsos hátad megsimogatom, Meglepődve szerető kitartásodon, De nem az a lényeg, hogy én nem adom fel,
A kérdés, hogy van-e, ki nagyon messze, távol, Fáradtan poroszkáló lováról Lenézve, a porban nyomaimra lel?
|