Most, midőn ezt írom,
régen beborult már.
Beszűkült, semmi lett
az egykor tág határ.
Szétszakított népünk
nem tud fönn maradni.
Bele kell őrülni,
drága Vörösmarty!

Nincsenek bűnbakok;
mindannyiunk bűnös!
Érezzük hullásunk,
s nem lép színre új hős.
Beszélünk, vitázunk,
s nincs ki élre álljon!
Azt sem érdemeljük,
hogy múlásunk fájjon.

Nem sírhatunk: Kassa!
Rákóczi, Felvidék!
Erősebb az új hit,
idegen indíték.
Csontjaimban sikong
Délvidék, Szabadka,
S bármennyire kínoz,
sírnom se szabad ma.

Ki jövőnkre látna;
meglelné az Isten
Lépte igaz lenne,
rajta múlna minden
Lehet, ha testében
kínok közt meghalna
de követőiben
százszor föltámadna.

… Midőn ezt leírtam,
negyed óra elmúlt
Bankár gazdagodott,
szegény fajtám pusztult
Kinek füle; hallja!
Nincsen mire várni!
Csak Egy-magyar út van,
s karddal kell ott járni!