Töretlen hátam, nem él, ki betörje
Viszont a karámból kitörni sem tudok,
és mivel az sincs, ki rabságom megértse,
Álmodni magamba fordulok.

Zárt világom varázslatos világ:
Örökzöld rét, a végtelenig tág.
Patámhoz ezüstszín füvek hajolnak
Csevegő vizemben gyémántok ragyognak.

De olykor még rab-álmok rémítenek:
Hátamon ostor, lábaimon béklyó.
Ilyenkor tajtékozva ébredek,
S véremig bőszít a csitítani szánt szó.

A tisztán-csillagos égboltot szeretem.
Makacs tekintetem arrafelé vetem
Hol pályáját ős-nyilas Öregisten rója
Hol tejfehér ködben vár a Hadak Útja.

Visszatérő álmom; egy ilyen mese-esten
Kötőfékem szilaj lovas elvagdossa,
Hátamra pattan, és én nyergeletlen,
S, önfeledten viszem föl a csillagokba.